Autós túrák Szlovéniában – Júlia Alpok vízesései
A Júliai-Alpokban a természet szépségét számtalan helyen megcsodálhatjuk. Itt nem csak magukra a hegyekre gondolunk, vagy az erdőkre, folyókra, havas csúcsokra, hanem első sorban a vízesésekre, szurdokokra, amelyek jól mutatják, a hegység karsztos jellegét.
Vannak, akik nem szeretnek hosszabb utat megtenni gyalogosan, ezért nekik ajánljuk a következő autós túraútvonalat, amely mintegy körutazásként végig járja a Júliai-Alpok legszebb vízeséseit, és szurdokait. Természetesen egy autós túra is csak akkor jelenthet komoly élményt, ha az útvonalat nem nagy sebességgel járjuk be, mert abban az esetben, az ember csak elszáguld a természet szépségei mellett. Ezért úgy készüljünk, hogy kényelmes tempóban vezessük le a teljes távot, és ahol csak lehetséges álljunk meg, az egyes célállomások között, kisebb-nagyobb időre, és igyuk magunkba egy-egy táj látványát, varázsát, és nem utolsó sorban mozgassuk meg kicsit az autóban elgémberedett tagjainkat. Az utak mellett több helyen találhatunk autós-pihenőket, különféle szállás lehetőséget, éttermeket, és egyéb vendéglátó egységeket. Mivel egy ilyen körutazás viszonylag nagy területet jár be, javasolt a túrát 2-3 naposra tervezni, már csak azért is, hogy ne rohamtempóban kelljen végig vezetni az útvonalat. Most pedig rátérünk a már megígért autós túra bemutatására, amelyen megismerhetjük a Júliai-Alpok legszebb vízeséseit, és szurdokait.
Útvonalunk kiindulópontja Bled városa lesz. Első állomásunkhoz az út, a Bohinji-tó nyugati végéhez vezet, ahol a Sava Bohinjka folyó völgye véget ér. Itt egy hatalmas sziklakatlanba érkezünk, ahol megtekinthetjük a Száva-vízesést.
Száva-vízesés (Slap savica)
A Száva-vízesés létrejöttét, a Triglavnak, és a környéki hegyeknek köszönheti, ugyanis, az azok belsejében összegyűlt csapadékvíz tör utat magának, a sziklakatlan falán keresztül, miután a hegyek gyomrában már több kilométeres utat tettek meg a víz. A víz közel 70 méteres magasságból zúdul alá, amely főként nagyobb esőmennyiség lehullása után félelmetes látvány. A víz, a több száz méter magas, Komma-szilka oldalából tör elő. Autóval eljuthatunk egészen a Dom Savica menedékházig, ahonnan gyalogosan kell folytatni az utunkat. A vízesésig el lehet jutni fizetős ösvényen is, és egyéb más útvonalon is. A túra végén visszatérünk Bledbe, ahonnan a közeli szurdokvölgybe vezet majd az utunk, a következő célpontunkhoz, amely nem más, mint a Vintgar-sturdok.
Vintgar-szurdok
A szurdok, melyet a Radovna folyó vájt ki, Bledtől 4 km távolságra, északnyugatra tőle helyezkedik el. Hossza 1,6 km, és több vízesést, zúgót, és medencét találhatunk benne, ami páratlan látványosságot biztosít. Nem véletlen, hogy folyamatosan nő, az ide látogató turisták száma. A kiépített hidaknak, és pallóknak köszönhetően lehetőség van a szurdok bejárására alul is, és felül is. A kanyon végén találjuk a Sum-vízesést, ahol a Radovna víze elhagyja a szurdokot. A szurdok megtekintése után északnyugatra fordulunk, a Sava Dolinka völgyébe, ahol vár ránk a Peričnik-vízesés.