Túratippek a Júliai-Alpokban – Prisank, Mangart, Jalovec

Túratippek a Júlia-Alpokban:

Prisank: magasság 2547 méter

A Prisank egy több csúcsú mészkőtömb, amelyet szinte teljesen behálóznak a túra útvonalak.

Hasonlóan a Mala Mojstrovkához, itt is találhatunk könnyebben, illetve nehezebben teljesíthető útvonalakat a csúcsra. A déli oldalon találjuk a könnyebben járható ösvényeket, amelyek között olyan is van, amelyen normál gyalogtúrával is bevehető a Prisank csúcsa. Természetesen ezeket az útvonalakat azoknak a túrázóknak ajánljuk, akik erőnlétileg is, és technikailag is kezdőnek számítanak, illetve csak azt, csak kis mértékben haladják meg. Ezzel szemben a gerincen, és az északi oldalon található útvonalak, csak rutinos, jó kondícióval, és a megfelelő felszereléssel rendelkező túrázóknak, hegymászóknak ajánljuk. Ezt mutatja, a klettersteigek C-D nehézségi fokozata is.

mangart

Sok nagyon kitett szakasszal is találkozhatunk ezeken az útvonalakon, amelyeknek a teljesítése nagy odafigyelést, járásbiztonságot, szédülésmentességet, és erős fizikumot kíván. Meg kell még említenünk a két átszakadt barlangot is, amelyek közül az egyiken, a Prendje nevűn, a Kopiscarjeva klettersteig, a másikon, a Zadnje okno nevűn, a Jubilejna klettersteig halad át. Mind a két klettersteig a legnehezebbek közé tartozik. A túra útvonalak a Vrsič-hágóról indulnak, illetve az oda vezető útról. A szintemelkedés, amelyet útvonaltól függően teljesíteni kell, 1000-1300 méter között van.

Mangart: magassága 2679 méter

A Mangart magassága nem sokkal marad el a Triglavétól. A Júliai-Alpok nyugati vonulatában található, a Koritnica völgye fölött. A hegyen vezet át az, az autóút, amely a Mangart-hágó felé visz, és amelyen könnyen megközelíthető a hegy. Jellemzően könnyen teljesíthető túra útvonalak segítségével érhetjük el a Mangart 2679 méter magas csúcsát. Természetesen, azért itt is találhatunk olyan útvonalat, amely csak a legfelkészültebb túrázók számára teljesíthetők. Ez az útvonal a Via Italia, amely a maga 1750 méteres szintemelkedésével, és a C-D nehézségű klettersteigeivel , a Júliai-Alpok egyik legnehezebben teljesíthető túra útvonalai közé tartozik.

Jalovec: magassága 2645 méter

A Jalovec nem tartozik, a könnyen legyőzhető csúcsok közé. Első sorban azoknak a túrázóknak ajánlható, akik nagy rutinnal, és felkészültséggel rendelkeznek. Nem elég csak a jó kondíció megléte kívánalom, hanem a megfelelő felszerelés használata is, gondoljunk itt első sorban a klettersteig-szettre, és a sisakra. A csúcsra futó túra útvonal kezdőpontja a Dom v Tamarju menedékháznál található, amely 1108 méteres magasságban helyezkedik el. Az ösvény a völgyön felfelé vezet, majd jobbra fordulva, fel kell kapaszkodni a Kotovo sedlóig, ahonnan a tovább jutás már biztosított útvonalon történik, egészen a csúcs eléréséig. A leereszkedés a hegy keleti oldalán történik, amíg el nem érjük a Ozebnik kuloár felső végét. Innen már biztosítás nélkül le lehet jutni a Jalovska skrbináig. Ezután újra biztosított úton folytatódik az ösvény, a Tamar-völgybe, majd az útvonal utolsó szakaszát, egy szintén biztosítás nélküli, törmeléklejtőn kell teljesíteni, egészen a kiindulópontig. A szintkülönbség ezen az útvonalon is jelentős, nem kevesebb, mint 1537 méter. Természetesen vannak könnyebb útvonalak is, mint például, amelyik a Vrsič-hágó felől halad a csúcs felé, a Zavetisče pod Spičkom menedékházat érintve.

Krn: magassága 2242 méter  

A Krn a Júlia-Alpok déli részén található, a Soča völgye fölé magasodva. A csúcs megközelíthető nyugat, és észak felől is. Az északi útvonal a Bovecnél kezdődik, majd érintve a Krni-tó partjait, ér fel a csúcsra. Ez az útvonal nem kíván különleges felszerelést, sem technikai tudást, de a jó kondíció elengedhetetlen. Ezzel szemben a nyugati oldalon haladó ösvény bejárása komolyabb felkészültséget kíván. A szintemelkedés magáért beszél, ami nem kisebb, mint 1704 méter. Az ezen az útvonalon található klettersteigek B-C nehézségűek, ezért a legtöbb túrázónak, kihívást jelent a csúcs nyugati oldalról történő meghódítása. Itt kell megemlíteni, hogy a hegy az I. világháború folyamán harcok helyszíne volt, ezért gyakran találkozhatunk ennek a nyomaival.    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük