Nyaralás Szlovéniában – a Szlovén tengerpart látnivalói

A szlovén tengerpart nem tartozik a nagyok közé, de mint már annyiszor, itt sem a méret számít, hanem a minőség. A rövid partszakaszon csupán néhány települést találunk, amelyek azonban az Adria gyöngyszemei.

A tenger nyújtotta örömök mellett, a szárazföldön is számtalan megcsodálni való vár ránk. A terület megismerését kezdjük Koper városával, amely egyben a legnagyobb városai is a tengerpartnak, és egyben egyetlen kikötője is.

koper

Története nagyon régre nyúlik vissza. Éltek itt Illírek, görögök, rómaiak, longobárdok, frankok, majd végül szláv népek. A város mindig jelentős tengeri forgalmat bonyolított le, és állandó vetélkedés zajlott közte, és Trieszt, illetve Fiume között. Ma sem a turizmus a legfontosabb gazdasági ágazat, hanem az ipar, és a kereskedelem. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nincs látnivaló a városban, sőt ugyancsak gazdag kínálat vár az idelátogatókra. Induljunk is el várost nézni. Elsőként menjünk át a Mida-kapun, amely régen a város főbejárata volt. Átellenben látható az Oroszlánvár nevű erőd. A kapu mellett áll közvetlenül Szt. Bass-templom, amely a XVI. században épült.

Nézzük meg a Fontana da Ponte kútat is, amely szintén a kapu mögötti téren található. Következő célpontunk a Carli-palota, illetve a közelében lévő Almerigogna-palota, amelyet a XV. században emeltek. Együtt szemlélhető itt a gótika, a barokk és a reneszánsz. Innen sétáljunk át a Carpaccio térre, ahol megtekinthetjük a Carpaccio-házat, amely szintén a XV. században épült. Szintén ebben a században épült a vörös színű Gavardo-palota. Ennek közelében emelkedik a város legnagyobb polgári épülete, a Belgramoni-Tacco-palota. Nem kell messze mennünk innen, hogy gyönyörködhessünk a Del Corte-kapu, a fegyvertár XVI. században emelt épületében, illetve a római időkig visszanyúló prétori palotában, amelyet az idők során többször átépítettek. Feltétlenül látnunk kell ezeken felül, a Mária mennybemenetele székesegyházat, illetve a benne található Kereszteklő Szt. János-kápolnát, és Szt. Nazarius szarkofágját. Továbbá, a Brutti-palotát, a Szt. Jakab-templomot, a Szt. Éliás-rotundát, és a Szt. Anna templomot. Sőt a hatalmas kikötő is igazi látványosság sokak számára.

izola

Koper után utunk Izola városába vezet. A kis város a X. század óta lakott, és mivel sokáig a Velenceiek birtokában, ma is megőrizte olaszos jellegét. A látnivalók között meg kell említeni a Madonna di Alieto-templomot, a Lovisato-házat, a Manzioli-házat, a Besenghi-palotát, és végül Szt. Mór-templomot. Innen Strunjan községbe vezet az út, ahol érdemes megállni egy rövid időre, és megtekinteni a kegytemplomot, és a Tartini-villát, amelyben a híres zeneszerző élt. Ezután Piranba érkezünk, amely kisváros szintén nagyon gazdag látnivalókkal várja az odalátogatókat, és nem véletlenül a Szlovén Riviéra gyöngyszemének is nevezik. Már magában a történelmi óvárosban sétálni is nagy élmény.

Mit érdemes megnéznünk?

Először is a XV. században épült városfalat, amely jó állapotban maradt fenn 9 bástyájával egyetemben. A város központjában találjuk a Tartijev téren, a Szt. Péter-templomot, Giuseppe Tartini szülőházát, a Benečanka-házat, a Városházát, és végül a Bírósági palotát. Feltétlenül meg kell néznünk továbbá a Gabrieli-palotát, amelyben jelenleg a Tengeri Múzeum működik, és a Trevisini-palotát. Induljunk el a félsziget csúcsa felé. Látni fogjuk a Delfin-kaput, a Szt. Kelemen-templomot, majd a Prvomajski trg-re érve megtekinthetjük a Szt. Péter-templomot. A közelben található, a ferences templom, a minorita kolostor, a Havas Mária-templom, a Vigasztaló Mária-templom, és a Szt. György-templom. Amennyibe fürdeni szeretnénk, akkor a közeli Fiesa nevű üdülőtelepre kell mennünk.

Piránt elhagyva Portorozba érkezünk, amely tipikus üdülőváros, amely minden igényét kielégíti a nyaralni vágyóknak. Hosszú, homokos partszakasz, kitűnő szállodák, éttermek, disco, kellemes sétányok, sportolási lehetőségek, napfény, mediterrán hangulat. A hegyoldalon számtalan szebbnél-szebb villa található, amelyeknek egy része, még a „boldog békeidőket” idézi. A közelben lévő Lucija város fő látványossága, a szabadtéri szobormúzeum. Végül megérkezünk az utolsó településre Sečovlje faluba, amely már csak 1,5 km-re van a horvát határtól. Ez a település sólepárló telepeiről híres, amelyek már 700 évvel ezelőtt is működtek ezen a területen.