Fókuszban Bled – a termál gyógyvizek városa

Szlovéniának mindössze egyetlen szigete van, de csodálatosabb és látványosabb a legtöbb szigetnél. Festői hegyekkel körülölelve egy Alpesi tó közepén található.


Évszázadok óta ez a kis sziget a jelképe annak a településnek, ahová a világ összes tájáról visszajárnak Bledbe akik egyszer már láthatták. Bled városa közel ezer éve áll fenn. A tó közepén lévő szigeten az ősi szlávok Ziva istennőt imádták, aki hitük szerint a szerelem és a termékenység istennője. A későbbi időkben zarándokok érkeztek a Szent Mária templomba a szigeten. Ezer évvel ezelőtt 1004 április 10-én Bled városa elsőként volt megemlítve, amikor a német római császár II Henrik Brixen püspökének adományozta. A régi időkben egy római kori torony állt a tó fölé magasodó szikla tetején 100 méter magasan. Ez a torony még mindig része a hatalmas kastélynak, amely ma múzeumként üzemel.

bledto

A középkorban Bled városa a zarándokoknak köszönhetően virágzott, majd az első turistáknak köszönhetően ez a 19. században megismétlődött. A svájci Arnold Rikli felfedezte, hogy a település klímája és a tó, illetve a a termál vizek gyógyhatásúak és nagyon jó közérzetet biztosítanak. A helyiek felismerve az ebben rejlő lehetőségeket apartmanokat és hoteleket alakítottak ki a gyógyulni vágyók számára. BLed városa a 20. század eleje óta indult el a világhír felé, mint a legszebb gyógyvízzel rendelkező része az akkori Osztrák – Magyar Monarchiának, így vált vonzóvá a korabeli európai arisztokrácia számára is. A második világháború után az új hatalom legszebb állami rezidenciái épültek fel a tó köré. Az egész világról számos híresség és fontos ember élvezte Bled egyedülálló természeti csodáját. A tó sokszínűsége, szépsége, a számos kikapcsolódási és relaxációs lehetőség, az inspiratív környezet és a számos sportolási lehetőség vonzza ide minden évben a turisták ezreit.

A tó körül sétány vezet, tradicionális csónakok szelik át a tavat, a tó közepén lévő sziget harangja kívánság teljesítő, a vára kincseket rejt, közeli sípályák, hegyi túraútvonalak, golf pályák, vadászat, halászat, kaszinó, kongresszusi létesítmények – csak töredéke annak amit Bled biztosít a turisták számára, amit érdemes kipróbálni és megtapasztalni amikor a Bledi tónál járunk. Azok, akik már megtapasztalták Bled és környékének látnivalóit, programajánlatának sokféleségét, azok újra és újra visszatérnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.